Ma lett meghirdetve
Pécs, Baranya, Hungary
150 000 Ft / hónap
Részben kiadó felújított albérlet az Építők utján, az orvosi egyetemhez közel. Az egyik szobában, már egyetemista lakik. Két szobás külön nyíló szobákkal. Telejesen felszerelt, ebben az árban az ágynemű is benne van csak a böröndödet kell hozni. Franciaágy ágyneművel és törölközőkkel ? Kétszemélyes kanapé ? Nagy TV ? Íróasztal és szék ? Légkondicionáló ? Gardrób Az egyik hálószobához saját erkély tartozik. Közös konyha és fürdőszoba, teljesen felszerelt: ? Sütő, főzőlap, mikrohullámú sütő, mosogatógép, elszívó, hűtőszekrény ? Nespresso kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító ? Minden szükséges edényt, evőeszközt és asztali edényt tartalmaz a mindennapi használatra. ? Mosógép, szárítógép, hajszárító Nagy sebességű internet benne van az árban. Az épületben biztonságos, fedett kerékpártároló áll rendelkezésre. Elsősorban 2 fő egyetemistát várunk, a két szoba felszereltsége megegyezik, Tv- vel ellátott, tehát barátok és különállók is jöhetnek. Csak igényes bérlőt várunk, te leszel az első aki igénybe veheti ezt a szépen flújított lakást. A takarítást megegyezés alapján szertnénk javasolni. Foglalható egy hónap bérleti díjjal és két havi kaucióval, és januártól költözhető: Havi 150 ezer ft-ért, tehát szobánént. A szerződés határideje az nem egy év lenne hanem , ami meghosszabítható. Lehet külföldi is.
Részben kiadó felújított albérlet az Építők utján, az orvosi egyetemhez közel. Az egyik szobában, már egyetemista lakik. Két szobás külön nyíló szobákkal. Telejesen felszerelt, ebben az árban az ágynemű is benne van csak a böröndödet kell hozni. Franciaágy ágyneművel és törölközőkkel ? Kétszemélyes kanapé ? Nagy TV ? Íróasztal és szék ? Légkondicionáló ? Gardrób Az egyik hálószobához saját erkély tartozik. Közös konyha és fürdőszoba, teljesen felszerelt: ? Sütő, főzőlap, mikrohullámú sütő, mosogatógép, elszívó, hűtőszekrény ? Nespresso kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító ? Minden szükséges edényt, evőeszközt és asztali edényt tartalmaz a mindennapi használatra.
? Mosógép, szárítógép, hajszárító Nagy sebességű internet benne van az árban. Az épületben biztonságos, fedett kerékpártároló áll rendelkezésre. Elsősorban 2 fő egyetemistát várunk, a két szoba felszereltsége megegyezik, Tv- vel ellátott, tehát barátok és különállók is jöhetnek. Csak igényes bérlőt várunk, te leszel az első aki igénybe veheti ezt a szépen flújított lakást. A takarítást megegyezés alapján szertnénk javasolni. Foglalható egy hónap bérleti díjjal és két havi kaucióval, és januártól költözhető: Havi 150 ezer ft-ért, tehát szobánént. A szerződés határideje az nem egy év lenne hanem , ami meghosszabítható. Lehet külföldi is.
Ingatlantípus
lakás
Szobák
2
Méret
5400 m²
Ár
150 000 Ft
Bérleti időszak
Korlátlan
Ekkortól érhető el:
Azonnal
Erkély
Igen
Új építésű
Igen
Ár m² szerint
28 Ft
A hirdetés itt található: Pécs, Baranya, Hungary
Térkép betöltése
Kapcsolódó hirdetések Pécs területén