4 szoba lakás 137m² itt: Budapest

1126 Budapest, Diana köz 5., Hungary

1600 € / hónap

Bérleti idő: Korlátlan
Elérhető: Amint lehet

Budapest XII. kerület kiadó téglalakás 4 szobás: 626 ezer Ft

Diósárokban, 1. emeleti, 137 nm-es, napfényes, kertre néző, nappali + 3 külön bejáratú hálós, újszerű állapotú, bútorozatlan kiadó lakás. A ház a ’70-es években épült, 2008-ban átépítették, az ingatlan ekkor nyerte el mai elrendezését. A lakás minden szobája külön bejáratú, amelyek mindegyike egy közös előszobából nyílik. Szintén innen érhető el a nagyobb méretű fürdő, de egy másik is rendelkezésre áll, mindkettőben van WC is. A nagy méretű nappaliból 2 hatalmas üvegajtó elhúzásával a fűtött télikertbe léphetünk, de a nappalihoz kapcsolódik a konyha is úgy, hogy egy légteret alkot a szobával. A lakás gépesített, hűtőszekrény, főzőlap, sütő, szagelszívó, mosógép, mosogatógép és szárítói is tartozékai. A lakás fűtése gázcirkóval biztosított, hűtéséről split klímák gondoskodnak. A ház közös kertjét a bérlemény lakói is használhatják, illetve igény szerint garázs is bérelhető. A beköltözéshez az első havi bérleti díj, és 2 havi kaució, valamint közjegyző által ellenjegyzett kiürítési nyilatkozat szükséges. Referencia szám: LK057985-ZE

Ingatlan típusa

lakás

Szobák

4

Méret

137 m²

Ár

1600 €

Bérleti idő

Korlátlan

Térkép

1126 Budapest, Diana köz 5., Hungary

Térkép betöltése

Tulajdonos

Ellenőrizve: Rentola

Utoljára aktív: 18 perccel ezelőtt

Kapcsolódó hirdetés: Budapest

3 hálószobás lakás 100.0 m² - Kényelmes lakótér
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Stílusos kényelem
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Az új bérleményed
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Jól megtervezett
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Világos belső
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Hatékony helykihasználás
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Okos kialakítás
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Azonnal költözhető
3 hálószobás lakás 100.0 m² - Szellős kialakítás

3 szoba lakás 100m²

1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12., Hungary

1280 € / hónap

5 hálószobás lakás 136.0 m² - Kényelmes lakótér
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Stílusos kényelem
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Az új bérleményed
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Jól megtervezett
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Világos belső
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Hatékony helykihasználás
5 hálószobás lakás 136.0 m² - Okos kialakítás

5 szoba lakás 136m²

1062 Budapest, Andrássy út 76., Hungary

1280 € / hónap

4 hálószobás lakás 154.0 m² - Kényelmes lakótér
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Stílusos kényelem
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Az új bérleményed
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Jól megtervezett
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Világos belső
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Hatékony helykihasználás
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Okos kialakítás
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Azonnal költözhető
4 hálószobás lakás 154.0 m² - Szellős kialakítás

4 szoba lakás 154m²

1062 Budapest, Bajza utca 70., Hungary

1280 € / hónap

Fedezd fel a népszerű ingatlankereséseket a közeledben