3 szobás lakás 70m² Budapest-ben

1064 Budapest, Izabella utca 71., Hungary

325 000 Ft / hónap

Bérleti idő: Korlátlan
Elérhető: Amint lehet

Kiadó, lakás, Budapest, VI. kerület

A lakás a VI. kerületben Szondi utcában található. Elhelyezkedése kedvező, hiszen a Városliget gyalog is 7 perc alatt elérhető, ugyanakkor a Teréz körút és a Nyugati pályaudvar is könnyen elérhető akár tömegközlekedéssel is. (A 72-es troli a ház kapuja előtt áll meg. De közel van az 1-es metró is.) A lakás szobáinak ablakai a társasház belső udvarára néznek, melynek igen kellemes a hangulata, hiszen csöndes, fényes, illetve szép lombhullató fáknak is helyet ad. A szomszédoktól sem kell tartani, a házban megszokott a nyugalom. A lakás átfogó felújításon esett át, de beltere továbbra is illeszkedik az épület stílusához. Két különnyíló hálószobával és egy több mint 20 négyzetméteres nappalival rendelkezik. Részben gépesített, de bútorozatlan. A hálószobák mindegyike légkondicionált. A fűtést és a melegvizet egy fél éve újonnan beszerelt kondenzációs gázkazán biztosítja. A közös költségbe be van építve a korlátlan víz- és csatornahasználat díja, amely igény esetén (új vízóra beszerelésével 5 ezer forinttal csökkenthető). Dohányzás nem megengedett, kisállat nem hozható. Megbeszélés szerint, de azonnal költözhető, 2 havi kaució és első havi lakbér megfizetése után minimum 1 éves bérleti jogviszonnyal, közjegyző előtt tett kiköltözési nyilatkozat megtétele mellett. Bérleti díj: ,- Ft + rezsi/hó Közös költség: 30.500,- Ft/hó Extrák: erkély

Ingatlan típusa

lakás

Szobák

3

Méret

70 m²

Ár

325 000 Ft

Bérleti idő

Korlátlan

Térkép

1064 Budapest, Izabella utca 71., Hungary

Térkép betöltése

Tulajdonos

Ellenőrizve: Rentola

Utoljára aktív: 12 nappal ezelőtt

Kapcsolódó hirdetés: Budapest

2 hálószobás lakás 53.0 m² - Kényelmes lakótér
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Stílusos kényelem
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Az új bérleményed
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Jól megtervezett
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Világos belső
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Hatékony helykihasználás
2 hálószobás lakás 53.0 m² - Okos kialakítás

2 szobás lakás 53m²

1149 Budapest, Róna utca ., Hungary

260 000 Ft / hónap

2 hálószobás lakás 38.0 m² - Kényelmes lakótér
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Stílusos kényelem
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Az új bérleményed
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Jól megtervezett
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Világos belső
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Hatékony helykihasználás
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Okos kialakítás
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Azonnal költözhető
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Szellős kialakítás
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Kényelmes lakótér
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Stílusos kényelem
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Az új bérleményed
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
2 hálószobás lakás 38.0 m² - Jól megtervezett

2 szobás lakás 38m²

1098 Budapest, Üllői út ., Hungary

260 000 Ft / hónap

2 hálószobás lakás 44.0 m² - Kényelmes lakótér
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Stílusos kényelem
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Az új bérleményed
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Kiváló bérleti ajánlat
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Jól megtervezett
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Világos belső
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Hatékony helykihasználás
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Okos kialakítás
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Azonnal költözhető
2 hálószobás lakás 44.0 m² - Szellős kialakítás

2 szobás lakás 44m²

Belső-Ferencváros, Budapest, Hungary

260 000 Ft / hónap

Fedezd fel a népszerű ingatlankereséseket a közeledben